Lehet hogy közhelynek tűnik, de tényleg néha el kell távolodni a problémáktól, az otthontól és a megszokott mókuskeréktől, hogy az egész összképet jobban láthassuk, átértékelhessük életünk kereszteződési pontjait.

Ezt fogadták meg Mária és István is. Először válni szerettek volna. Nem tudták eldönteni coach ot, vagy mediátort keressenek fel , de egyet biztosan tudtak, nem akarják a problémákat a nyilvánosság előtt megoldani. Mária elhidegült, tizenegy év házasság után a beállt a rutin, a mély csend és az eltávolodás. Nem látott kiutat, reményt csak az ujrakezdésben, valahol máshol, valaki mással. Hiányzott az életéből az az érzés, amely felébreszti a gyomorban a gombócokat és az egész testet kellemes bizsergés járja át. Kellett a várakozás és az ismeretlen izgalma.

István, nem értette az egészet. Számára minden úgy tűnt, hogy rendben van, csak a munka sok, a fáradtság kéri a jogait. Nem fogta fel, hogy valami elszakadt, nagyon nagy lett a távolság... Meglepődött Mária kérésén, váljanak békésen...

Meghallgatva mindegyiküket külön külön, a coach végig azt érzi, nincs itt minden remény elveszve, ezen dolgozni lehet és kell. De hát a coach nem ad tanácsot soha semmilyen körülmény között, nem vájkál a múltban és persze, nem itélkezik. Azonban kérdez, ezzel próbál irányt mutatni, segit felszinre hozni kompetenciákat és a jövőkép épitésébenmásodhegedűs. Nem könnyű, de nem is nehéz. Ez is egy szakma.

Mária, a coahing gyakorlathoz használt fabábuval megmutatja mennyire boldog szeretne lenni. Mennyire szüksége van figyelemre, szeretetre és a régen elfelejtett gesztusok újjáélesztésére. De nem épit közös jövőképet a férjével, általánosságokról beszél. Tudja mi hiányzik, tudja mennyire szükséges ez, de nem tudja István képes e még megadni mindezt. Már nem épit reményvárat.

István nyitott, nem akar válni, szereti Máriát, nem tudja elképzelni az életet nélküle. Nem akar lemondani róla, amúgy meg boldog apának érzi magát.
Úgy fest, a coachból hamarosan mediátor lesz. A válás gondalata Máriánál makacs , és már a vagyonmegosztásról esik szó.

Feladat Máriának: irja le hogyan képzeli el az első hat hónapját István nélkül. Irja le, hogyan kerül sor a vagyon elosztásra, ki mit visz és ki mivel marad. Azt is le kell irnia, miből fog élni, hogyan tartja el majd a gyerekeket, hogyan látja el az otthoni teendőit és hogyan tud egyensúlyt teremteni a munkahely és a magánélet között. Egy második szcenárió az lenne, hogy ha az egyik gyermeke megbetegedik mik lesznek a teendők és hogyan oldja meg ezeket. Figyelembe kell vennie, hogy István lehet hogy hamarosan egy másik párkapcsolatban él, esetleg mér nem is lakik ugyanabban a városban. Két hetet kap a két szcenárió elkészitéséhez.

A két hét eltelte után Mária telefonon jelezte, még nem végzett a feladattal, mert nagyon nehéz és halasztást kér, még egy hetet.

Eltelt a harmadik hét, Mária megjelent a coach irodájában és kétségek között kijelentette, nem tudja mitévő legyen, hiszen egyelőre még csak papiron, de több mint tizéves közös munkát, a házasságát, azt az alapot kell szétosztania apró darabokra, amely most örömforrás a gyerekeknek és anyagi biztonság minden családtag számára. Tovább fenntartja azt a döntését is, hogy a válás a megoldás, igy kér még egy hét gondolkodási időt.

István továbbra is elzárkózik a válás gondolata elől, de egyre nyitottabb a megoldásokat megtalálni, a kompetenciáit felszinre hozni Mária visszaszerzése érdekében.

Kértem Máriát, legközelebb már hozza magával a vagyonelosztásról szóló döntését, elkészitjük a már hivatalos jegyzőkönyvet és aztán megtörténhet az amit annyira akar, a válás.

A coach már biztos mediátor ebben a helyzetben és nincs más hátra mint elfogadni a házaspár döntését.

Eltelt két hét, csak egy email érkezett, Mária és István nem akarnak semmilyen jegyzőkönyvet mert elutaztak külföldre. Új kezdetet akarnak, új alapokat akarnak együtt és az ehhez szükséges lelkierőt együtt fogják összegyűjteni. Az élet úgy szép, ha rombolás helyett, épitünk, irta Mária.
A válasz emailben pedig az, hogy egy lezáró beszélgetésre várja őket a coach.

Az élet átértékelten és sokkal pozitivabban megy tovább, nem? Egy válással biztos, hogy kevesebb van már.

S. Tóth Márta
life,-business coach
Lineo International Consulting Kft.
www.coaching-mediation.hu

“Ezerszer elmondom naponta gondolatban, a fejemben, a lelkemben, hogy Istenem, de hálás is vagyok, mert nekem adatott a Fiam. Örülök minden percben annak, hogy ő van, hogy ilyen amilyen, és hogy a nehéz pillanatokban ott van mindig jó barátként, megértő gyermekként vagy éppen kritikus felnőttként. A szavak nem elegek ahhoz, hogy egy szülő leírja mit és hogyan érez vagy gondol, mennyire örül a gyermekének.
A világ legboldogabb édesanyja vagyok! A szívem minden nap a világra köszön: az élet néha nehéz, de mindig szép. „

Hogy ne lehetne szép, amikor adatott a lehetőség, hogy a gyermekeinknek megmutassuk, mennyire fontosak ők nekünk, hogy ott vagyunk, amikor szükségét érzik, hogy számíthatnak ránk feltétel nélkül, hogy bármit elmondhatnak, mi nem ítélkezünk. Ott a lehetőség, hogy akár jó barátként megosszák velünk a véleményüket, kritizálhatnak akár, ott a lehetőség, hogy örömöket és bánatokat osszunk meg, mindig tudván, számíthatunk egymásra.

Az élet szép, mert a szeretetről szól, adni és kapni, megosztani azt. Nincs más ehhez fogható érzés. Hogy hol kezdődik? A születésnél: a miénknél, a gyermekeinknél........
Hogy ők tudják- e mekkora öröm a jelenlétük az életünkben, mekkora töltődést ad és mennyi erőt a mindennapokhoz? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Úgy gondolom, ez most nem fontos kérdés, bár persze felmerül bennünk....a kétségek olykor abszolút helyénvalóak.

Jó gyakorlatot ajánlok azok számára, akik kamasz gyerekeikkel már nem találják a hangot, vagy úgy érzik, csak konfliktusokból áll a kamaszkori időszak és az anyai örömök már csak múltbéli emlékek.
Azt hogy nehéz vagy könnyű-e a gyakorlat, döntsék majd el Önök, javaslom, írjanak levelet gyermekeiknek, ha már szóban oly nehéz szót érteni velük, írják meg, miért oly fontosak ők, mit jelent a megérkezésük és a jelenlétük az Önök életében. Megírhatják a végén a panaszokat a megoldások kíséretében. Mielőtt azért továbbítanák a levelet, erősítsék meg magukban azt, hogy a valóság, amit megélnek, az csak a saját személyes valóságuk, amely eltérhet a gyermekük által látott és megélt realitástól.


Készüljenek fel erre és tanulják meg elfogadni előre a „másképpen látom” véleményt, magatartást.
Könnyű, avagy nehéz ez a gyakorlat? Döntsék el a végén és osszák meg velem.
Részemről, az én valóságomból egy biztos, nem könnyű írni az érzésekről úgy, hogy az tükrözze mélységében, fontosságában és főleg tisztaságában ezeket.

S. Tóth Márta
life,-business coach
Lineo International Consulting Kft.
www.coaching-mediation.hu